Az idei évben megkezdtük a DVR MX kipufogó rendszerek forgalmazását, Déczi Balázs MX2-es versenyzőnk KXF 250 motorján is ez fog muzsikálni.
Ha szeretnél egy kicsivel több lóerőt, nagyobb nyomatékot, akkor ne habozz.
A 2012-es évre keressük azokat a versenyzőket, csapatokat, akik együtt szeretnének velünk versenyezni ebben az évben.
Január és februárban leadott rendelések kedvezményt adunk.
Versenyzőknek, csapatoknak speciális árat készitünk!
2012.1.8
Az idei esztendőben új termék forgalmazását kezdjük meg, mivel a Suspension továbbra is a főterületünk, ezért itt szeretnénk elsősorban erősíteni, az Öhlins csúcsminőségű csillapítók mellett, a Pro-Action MX lengéscsillapító kittjeit is felkerülnek a termékeink közé.
Pro-Action cég az USA egyik meghatározó mX és Enduro lengéscsillapító Tuning cége, mely az elmúlt 35 évben egy teljesen egyedi csillapító rendszert fejlesztett ki. Mely alkalmas profi és amatőr versenyzők részére, motocross, supercross, és enduro motorok lengéscsillapítói átépítéséhez.
Rendkívüli minőségben, de elfogadható áron, az összes japán motorhoz, valamint a KTM-hez tudunk kínálni egyénre szabott szelep kittet, egészen az MX85-ös motoroktól a 450-es modellekig.
Versenyzők részére egyedi kedvezményeket beállításokat adunk, viszont eladók és szervizek jelentkezését várjuk.
2011.12.23
Boldog, békés karácsonyi ünnepeket, kívánunk!
.
Déczi Suspension!
2011.12.15
Több mint tanulóév Szabó Krisztián számára
Szabó Krisztián a Buggy 1600-as kategóriában az Európa-bajnoki sorozat összetett versenyében a hatodik helyen végzett az autókrosszosoknál, ami elsőéves felnőttként több mint dicséretes. Aligha meglepő, hogy a Felix Promotionnel együttműködő sportoló elégedetten pillantott vissza 2011-re.
Mennyiben más a felnőttek között versenyezni, mint a junioroknál volt?
Nagyon sokban, talán csak az autóban nem, mert a junioroknál is már ilyen típust hajtottam. A vázgeometria és a vezetési stílus ugyanaz, de a mostani kocsi sokkal erősebb. Ezt nem sok időbe tellett megszoknom, a mezőnyt már annál inkább. Amíg a junioroknál egy-egy futamon húszan voltunk, itt harmincan-negyvenen, sőt, Olaszországban ötvenen álltunk rajthoz. Arról meg ne is beszéljünk, mennyivel jobbak itt a pilóták. A junioroknál két-három sráccal kellett igazán versenyeznem, itt legalább tízzel. Aki bekerül a döntőbe, csak jó pilóta lehet.
Visszatekintve van, amit másképp tennél?
Azt hiszem, nincs ilyen. Minden úgy volt jó, ahogyan megtörtént.
Melyik futam volt számodra a legkedvesebb?
Az utolsó előtti, amit Franciaországban tartottak. Az edzésen hetedik lettem, onnan kapaszkodtam fel a dobogóra, a harmadik helyre. Nagy tett volt, ez hagyta a legmélyebb nyomot bennem. De sok ilyen pillanat volt még. Lettországban például a második versenyen a kategóriámban abszolút legjobb időt mentem, de sajnos kizártak.
A kocsival végig minden rendben volt?
Kijöttek a gyerekbetegségei, de nem baj, az első év erre is jó. Ez egy erősebb autó, mint amilyet a junioroknál használtam, és biztos, hogy ebben még javulnia kell a komfortérzetemnek. De ha összecsiszolódunk, minden nagyon jó lesz.
Mennyire? Mi lehet reális cél 2012-ben?
Szeretnék dobogóra állni az összetettben az év végén.
Hányan harcoltok majd ezért?
Majd az első egy-két verseny után kiderül. Aki az idén Európa-bajnok lett, magasabb kategóriába megy, de ahogy hallottam, páran még váltanak. De előfordulhatnak visszaesések is. A tavalyelőtti Európa-bajnok például az idén mögöttem végzett, az is lehet, hogy most őrségváltás lesz nálunk, és a kiürülés után eljön a mi időnk. Ami biztos, hogy két-három pilóta legalább megcélozza az első helyet. A dobogóért én is mindenképpen harcba szállok.
2011.12.7
HTS Team
A Nyugati blokk erősít.
Tovább erősít a HTS Team, akik a 2011- es szezonban mutatkoztak be először a magyar Profi bajnokságban. Az első évben kettő versenyzőt állítottak csatasorba, Kerese Gábort (#3) az MX Open kategóriában, míg Ragats Rolandot (#26) az MX2 -ben.
A tavalyi év a csapat számára tanuló év volt, ahogy azt az eredményekből is jól láttuk az év befejeztével. A versenyzők az egész évet végig versenyezték nagyobb sérülések és technikai problémák nélkül a Kawasaki nyergében.
Tavalyi eredmények:
MX OB Open kategória: Kerese Gábor 9. összetett hely
Ragats Roland 15. összetett hely
MX OB MX2kategória: Ragats Roland 5. összetett hely
Előre tekintés 2012- es szezonra
Új év, Új célok
A 2012 es szezont továbbra is tanuló évnek fogja tekinteni a csapat, viszont a célok mások lesznek. A csapat az új szezonban 5 Profi versenyzőt fog felsorakozatni, és lehetségesnek tartja az utánpótlás nevelését és versenyeztetését is.
A sajtóban már megjelent előzetes találgatások és hírek már előbbre jártak, mint ahol a csapat a megállapodásokkal állt abban az időben, de mint mindig most is volt valami alapja a megjelent híreknek. Most már hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a csapat tagjai a 2012- es szezonba a következő versenyzőkkel bővült: Szvoboda Bence (MX2), Szőke Márk (MX1) és Déczi Balázs (MX2).
A csapat tagja marad továbbra is, Nagycenk fiatal reménysége Ragats Roland (MX1), és a soproni Kerese Gábor (MX1) is. A versenyzők a szezont továbbra is a Kawasaki színeiben fogják végigversenyezni 2012 es gyártású négyütemű motorokkal.
Bence versenyzésével kapcsolatban december 5.-én Jobbágy Ákos és Horváth Lajos személyes megbeszélést folytatott és megállapodás született egy szponzori szerződésre.
A cél nem lehet kérdéses a csapat számára! Ezért a cél eléréséhez bízunk abban, hogy egészségben, jó csapatmunkával és jó hangulatban végig tudjuk versenyezni a következő szezont, és ha ez sikerül, akkor a jövő évben a versenyzők bármilyen jó helyezést elérhetnek a bajnokságokban.
„A versenyzők nem csak a magyar bajnokságban fogják összemérni tudásukat. Mint ahogy ismert Bence a cseh bajnokságban az LR Cosmetic színeiben versenyez, így őneki kötelező az ottani részvétel.
Ahova tudjuk oda a többi versenyzővel megpróbáljuk követni és felvenni az ottani versenyzőkkel is a harcot.
Ahogy az időnk engedi, úgy részt szeretnénk venni egy-két Nyugatkupa versenyen, hiszen sokat köszönhetünk Rákos Robi sorozatának.
Valamint megcélozzuk az osztrák bajnokságot és a közeli MX3 VB helyszíneket is.”
áll csapat mentorának és tulajdonosának a nyilatkozatában, aki továbbra is Horváth Lajos, a Peresztegi Horváth Kft (HTS) tulajdonosa.
A csapat irányításában segítője a jövő évben is Koloszár Timót lesz, aki a fiúk edzésében, a motorok felkészítésében és szervízelésében lesz segítségül, míg a csapat hátterét Koloszár Éva fogja szervezni, aki a csapat megjelenésért, reklámokért és irányításért lesz felelős.
Támogatók Horváth fuvarozó és szállítmányozó KFT.
Koloszár elektronika-informatika és antenna szaküzlet
Nagycenk Sportegyesület
MXMANIA
A további támogatókkal és beszállítókkal folynak még a tárgyalások.
2011.11.10 Ismét egy bajnoki cím!
Ezúttal Déczi Balázsnak sikerült begyűjtenie a Pitbike kategória első összesített győzelmét.
Természetesen örülök, ennek a Monori győzelemnek, sikerült az éves értékelést is megnyernem. Nagyon jó kis szakág ez a pitbike mx, egyre jobb versenyek vannak, a versenyzők is fejlődnek, aki nincs így benne az el sem tudja képzelni, hogy a mi kategóriánkba az elejében bizony nem kicsi a tempó és a harc a dobogós helyekért.
Köszönet a támogatásért Pitbike.hu/PITSTERPRO, Déczi Racing Suspension Műhely, Troy Lee Designs- Velvárt, Monster Energy, Oakley, Proex, Silkolene.”
2011.11.7 Novemberben – Decemberben rendkívüli Öhlins TTX AKCIÓ!
Csapatok! Versenyzők!
Hamarosan itt a karácsony, ezért a Déczi Suspension Öhlins márka szerviz rendkívüli év végi AKCIÓT hirdet Öhlins termékeire.
Minden novemberi és decemberi megrendelés mellé az akción kívül Muc Off motormosó cleanert adunk ajándékba.
További info:
06 30 409 9518
2011.10.27 Darázsi Zsolt és Vörös Ferenc ismét a Dakaron!
Az Opel Dakar Team versenykamionját már évek óta Darázsi Zsolt vezeti, akinek remek részeredményei vannak. Volt szakasz-negyedik és 16. az összetettben, ami a valaha volt második legjobb magyar eredmény a kategóriában. Vörös Ferenc diktálja az itinert és Hoffmann Péter ül középen az MAN versenykamionban.
Darázsi Zsolt: "Vágyom rá, hogy újra ott legyünk a sivatagban, egyrészt mert már régen voltunk, másrészt mert legutóbb nekem nem jött össze a Dakar - technikai hiba miatt nem jutottunk el az Atacama sivatagba. Most szeretnénk. S hogy mi a jó a Dakarban? A kihívás! Az is tetszik, hogy négy-öt órákat alszunk - persze, az csak utólag -, meg az is, hogy gyorsan lehet menni a kamionnal. A legnagyobb élmény talán az volt, amikor második részidőnk volt, de végül megálltunk Balázséknak segíteni. Akkor tényleg elismerően néztek ránk az ellenfelek. Aztán amikor negyedikek lettünk, már beszélgetni is odajöttek. Persze, voltak kalandok, egyszer az erdőben bejött egy gally a szélvédőn, az nem volt vicces, mert kis híja volt, hogy a navigátorom nem sérült meg, másnap pedig szélvédő nélkül mentünk, úgyhogy estére úgy néztünk ki, mint a kisördögök."
Vörös Ferenc: "Tavaly kezdtem a versenyzést, s az idén már három ob-futamon rajthoz álltam, igaz, a kormány mögött ültem, nem navigáltam. De remélem, az is menni fog, ennek érdekében az utazás előtt egy-két hetet tesztelünk majd. Mindenképpen szerettem volna egyszer egy versenyjárművel indulni a Dakar-ralin, mert ezt a versenyt tartom a világ legnagyobb kihívásának."
Hoffmann Péter: "Ez lesz az első Dakarom, úgyhogy az is izgatja a fantáziámat, kibírom-e egyáltalán, hogy két hétig ráz a kamion. Csak videókat láttam, személyes tapasztalatom nincs a sivatagról, de nagyon vágyom rá, hogy legyen. Mióta a csapatnál vagyok, azért dolgozom, hogy egyszer eljussak a Dakarra - most úgy néz ki, összejön."
2011.10.24 Teszteld le elsőként a 2012-es Kawasaki cross-modelleket!
2011. október 29-én és 30-án megnyílnak a kapuk a cross motorok szerelmeseinek a Monori mx parkban.
Mind a 2 napon 10 órától egészen 16 óráig tesztelhetitek az új 2012-es cross modelleket.
A hideg időre való tekintettel, valamint hogy az energiából se fogyjatok ki zsíros kenyérről és forró teáról is gondoskodunk.
Gyere el és lovagold meg a 2012-es év zöld cross paripáit!
2011.9.27
Pál Markó megszerezte második magyar bajnoki címét
A pannonhalmai, utolsó forduló előtt bebiztosította Pál Markó a végső győzelmet magának vasárnap Nyársapáton, így az MX85 kategóriában 2009-ben megszerzett bajnoki címét követően, 2011-ben az UMX2 kategóriában is megnyerte a magyar bajnokságot.
Az utolsó előtti megmérettetésre nyugodtan készülhetett Markó, hiszen 58 pontos előnnyel érkezett Nyársapátra. Nem volt más teendő, mint higgadt motorozással hozni a versenyt. A szabad és időmérő edzést megnyerve, az első futamban megszerzett második, illetve a második futamban megszerzett első hellyel a dobogó legfelső fokára állhatott fel, amellyel megszerezte újabb bajnoki címét.
Markó 2011-ben a második évét kezdte az MX2-es mezőnyben, és nagyszerűen zárta az évet. Az MX2 kategóriában a 4. helyet szerezte meg, az open kategóriában pedig az előkelő 6. helyet. Markó célja az utánpótlás bajnokság 1., illetve az MX2 1-5. helyének megszerzése volt, amelyet maradéktalanul sikerült teljesítenie.
Gratulálunk
2011.9.20
Amerika a Bajnok!
A Team USA nyerte az idei esztendőben is a világ legrangosabb versenyét a Nemzetek Krosszát.
A Villopoto, Dungey, és Bagett összeállítású csapatnak sem volt ellenfele, ugyan úgy mint az előző években ezúttal a mester Roger De Costerirányította a jenkiket
A hazai pályán levő francia csapatnak sem kellett szégyenkezni, mert közvetlen az amerikai csapat mögött végeztek a 2. helyen, még a harmadik dobogós helyen az ausztrál válogatott végzett.
MXoN 2011 1. USA / 26
2. France / 39
3. Australia / 44
4. Great Britain / 46
5. Belgium/ 54
6. South Africa / 56
7. Germany / 68
8. Spain / 68
9. Netherlands / 81
10. Estonia / 86
2011.9.19
Szabó Krisztián dobogós!
A magyar tehetségnek az idei még csak az első éve a felnőttek mezőnyében az Európa-bajnokságon, de elég hamar felvette a ritmust, hiszen a hét végi, franciaországi viadalon a dobogón pezsgőzhetett – az idén immár másodszor. Sőt, a frissen Európa-bajnokká koronázott Olivier Dufour azt mondta neki a dobogón: jövőre legyél te az Európa-bajnok! Nos, Szabón nem fog múlni!
„Az első előfutamban erős ellenfelekkel kerültem össze, de ketten közülük rögtön túlcsúsztak az első kanyaron, úgyhogy másodikként elfordultam és ott is értem célba. A második előfutamban megismételtem ezt a pozíciót, a harmadikban pedig harmadik lettem – így a hetedik helyről várhattam a rajtot” – mondta Szabó Krisztián.
Gondolta-e, hogy a hetedik helyről esélye lesz a dobogós helyekért küzdeni? Őszintén szólva nem.
De persze, úgy állt oda a rajthoz (mint mindig), hogy megpróbálja.
„Az első kanyarban ketten megint túlcsúsztak – trükkös forduló volt –, és ez nagyon jól jött nekem. Ötödikként fordultam, megelőztem Zemant és üldöztem a francia Tafanit, ő is meglett volna szerintem, de kettőnk összecsapására már nem került sor, mert váltógondjai miatt félreállt. Remek érzés volt a dobogón ünnepelni, nem is számítottam rá, hogy összejöhet. De úgy látszik, a többiek igen, mert jöttek, veregették a vállamat, sőt, az Európa-bajnoki címet most megszerző Dufour azt kívánta: jövőre legyek én az Európa-bajnok! Persze, mert ő továbblép a nagyobb kategóriába. De azért köszöntem szépen, és ígértem: megpróbálom...”
A magyar versenyzőnek sűrű a programja, hiszen ezen a hétvégén újabb futam vár rá: az Európa-bajnokság záró viadala Olaszországban.
2011.8.22
Európa Bajnokság
Déczi Balázs a Motoman Team versenyzője ezúttal a Európa Bajnoki futamon vett részt Horváth országban, Balázs sikeresen vette az akadályt, egy 13. és 9. helyezéssel ezúttal az összesítés szerint a 10. helyen végzett.
Motor: Suzuki RMZ 450 Futómű: Öhlins Kipufogó: Pro Circut
2011.8.15
Szabó Krisztián 5.
A Felix Promotion által képviselt magyar versenyző csehországi (prerovi) hétvégéje izgalmasan kezdődött, mivel az első időmérő edzés előtt a kapuban (amely a pályára vezetett) megállt az autója. Az üzemanyagpumpában ment tönkre valami, így kimaradt az első edzés. Sebaj, nem az időmérőn kell versenyt nyerni, gondolta Szabó, ráadásul ebből a fajta edzésből volt még egy, amelyen ötödikként végzett.
Következtek az előfutamok Azaz csak következtek volna, mert míg a többi géposztályé simán lement, Szabó Kriszék, vagyis a Buggy 1600 kategória futama előtt hatalmas eső zúdult a pályára és lehetetlenné tette az autózást. Így azután három előfutam és egy döntő várt a mezőnyre vasárnap. Nem semmi!
„Az első előfutamban elrontottam a rajtot, de sikerült visszakapaszkodnom a negyedik helyre, a másodikat megnyertem, az nagyon jó volt, a harmadikban azonban eltört a jobb hátsó féltengelyem, úgyhogy csak hetedik lettem. Ez a teljesítmény az A-döntő nyolcadik helyére volt elég, de még így is örültem neki. A finálé rajtja után volt egy kis kavarodás az élbolyban, összementek néhányan és őket kellett kerülgetni. A negyedik helyen haladtam, amikor elrontottam egy kanyart és ketten belém jöttek. Egyikük felborult, úgyhogy megállították a futamot, és még szervizidőt is kaptunk – szerencsére, mert a hátsó kerekem nem állt rendesen a helyén. A srácok rohamtempóban dolgoztak, de a rajtnál már minden rendben volt. Megint ütközések, folyamatos előzgetések, a célba érkezéskor azt sem tudtam hányadik vagyok, de végül mondták, hogy ötödik. Harcos bemelegítés volt ez a hazai futam előtt” – mondta Szabó Krisztián, utalva arra, hogy az augusztus 20-ai hétvégén nemcsak nemzeti ünnep, hanem autókrosszünnep is várható hazánkban – utóbbi a hagyományoknak megfelelően Nyirádon.
2011.8.6
Kóka
Ismételten több versenyzőnk állhatott a dobogón a magyar bajnokság 6. fordulóján, Kókán, az MX65-ös kategóriában Bertotto Thommaso KMT motorjával végzett a 3. helyen.
Varga Imre aki egy Suzuki 85-ös motorral a dobogó 2. helyét szerezte meg.
Valamit nagy kategóriában Déczi Balu is az emelvényre állhatott ö is a 3. helyen végzett.
2011.7.18
Remek verseny Szlovéniában
A Világ Bajnokság harmadik csoportjában az MX3-sok között ismét volt magyar résztvevő, igy hát volt kinek szurkolni a versenyre kilátogató magyar közönségnek, akik az Maribor melletti rendezvényt választották a hétvégi programjuknak.
Az indulók között volt Déczi Balázs, akit az utóbbi időben elkerült a szerencse, több kisebb nagyobb sérülés, majd a Suzuki kivonulása hozta sokszor meg oldatlan helyzetbe, ezért privát versenyzőkén egy két éves motorral próbálkozott ebben a kategóriában.
Az első futamban már a startnál egy tömegbukásba kerültem, így teljesen hátulról kezdtem a felzárkózást ezért a 27. helyen zártam futamot. Második futamban a 19. helyig jutottam, amikor elfáradtam, a 20. helyen fejeztem a második meg mérettetést.
Nagyon örültem ennek a hétvégének, nagyon sokan szurkoltak a pályaszélén, ami szintén plusz erőt adott, köszönöm nekik a biztatást, egyben köszönöm Bégányi Józsinak a segítségét, valamint Halek Lacinak és Babarczi Balázsnak a versenyen nyújtott segítségét.
Előre láthatóan sikerül végig mennem a teljes MX3 sorozaton ott lehetek augusztusban, Franciaországban és a szeptemberi Svájci záró fordulón is.
Végeredmény
1. Bill Julien / CH
2. Potisek Milko / F
3. Michek Martin / CZ
24. Déczi Balázs / H
www.deczibalazs.hu
2011.7.12
Gyula!
Országos Nemzetközi Motocross Bajnokság
Már évek óta azonos helyszínen rendezik a magyar bajnoki fordulókat, ez alól kivétel Dédestapolcsány és az idei esztendő új pályája Gyula!
Ebben a régióban ilyen rangú mx esemény nem volt, igaz Gyula és környéke, már évtizedek óta ad otthont különböző technikai sportoknak, mint salakmotor, a Békéscsabai teremcross, és az utóbbi időkben tereprallyt láthat a keleten lakó közönség.
Lénárt Géza tragikus halála után Gyepes Mihály vette át a térség mx irányítását, és minden szálat meg mozgatott, hogy ebbe a keleti régióba, is láthassa a közönség Magyarország leg jobb versenyzőit.
Úgy gondolom, hogy a felhajtással nem lesz baj, aki szombaton érkezik, a pálya környékén strandolhat, vagy ha netán nyugalomra vágyik, akkor a pálya szomszédságában levő tavon horgászhat.
A pályán automataöntöző berendezés van, aminek szerintem ebben az időjárásban igen nagy hasznát veszi a rendező és a futamban résztvevőversenyző is.
A versennyel és Szállás kapcsolatosan és bármilyen más problémáddal keresd Gyepes Misit az alábbi telefonszámon!
Tel: 06 30 903 2171
Nemzetközi Motocross Bajnokság 2011-07-17
Gyula
Kategóriák Pro Open
Pro MX2
II osztály MX1 – MX2
MX85
MX65
MX50
2011.7.11
Kettő versenyzőnk is a dobogón!
A Team Pitbike.hu csapattal már évek óta igen jó a kapcsolatunk, előbb Molnár PéterÖhlins lengecsillapítóit alakítottuk át a pitbike modellbe, majd Vidovics Ákos futóműve következett, melyet egy MX85 motorból sikerült ki menteni.
Ezúttal Peti Pitster Pro motorjával Déczi Balázs állt a rajthoz, még a csapat másik versenyzője Vidovics Ákos saját motorját nyúzta.
Ákosaz összesített eredmények szerint a 2. még Balázs a 3. helyen végzett!
2011.7.8
Pitbike MX Kupasorozat
2. forduló Cegléd – a Monster Energy támogatásával.
Végre a itt a második forduló a pitbike mx motorosok számára is. A helyszín ezúttal Cegléd egy direkt pitbike –ozásra épített pálya. Cegléd és környéke komoly motocross múlttal büszkélkedhet, pitbike versenyt azonban most először rendeznek ezen a környéken.
Eseménydús verseny elé nézünk, hiszen az összes esélyes rajthoz áll Cegléden, sőt a MotoCross Ob-ról és érkezik egy „nagy név” erre az alkalomra. Déczi Balázs személyében, aki a Team Pitbike.hu csapatát fogja erősíteni egy pitsterpro pitbike-al. Tehát látnivalókban nem lesz hiány a nézőknek a belépés díjtalan, sőt még egy hideg energiaitalt is kapnak.
A magyar versenyző Nyirádon megnyerte a második időmérő edzést (nem mellesleg a hétvége leggyorsabb körideje is az övé volt a kategóriában...), majd következtek az előfutamok, amelyeken hamar nyilvánvalóvá vált, hogy közte és Ábrahám Károly között dől el a győzelem sorsa, mint ahogy az is, hogy Ábrahám mellett szól a rutin.
Volt ott minden: por, eső, sár – szóval lehetett tesztelni minden körülmények között, Szabó Krisz pedig jól alkalmazkodott hozzá, hiszen megnyerte az egyik előfutamot és a második rajthelyről várta a startot.
„Jól sikerült a rajtom, így el tudtam menni Ábrahám Karcsival, de Radák Attila is tapadt ránk és az egyik kanyarban kitolt engem a laza talajra, úgyhogy Karcsi meg tudott lépni tőlünk. Két körön keresztül Attilával csatáztunk, de aztán sikerült megelőznöm és az éllovas nyomába erednem, így másodikként intett le a kockás zászló. Hogy mi volt a verseny tanulsága? Jól ismert pályán az új autót is könnyebb megtanulni” – mondta Szabó Krisztián, akit a raliból átruccanó abszolút bajnokok is „pártfogásukba vettek” – Aschenbrenner György és Spitzmüller Csaba is felajánlotta a segítségét.
Szóval több szempontból is hasznos volt ez az országos bajnoki futam.
2011.4.10
Kevin
Simon Kevin a csapatunk versenyzője is túl van már az első versenyén, Nyársapáton a Kelet Kupa első fordulóján egy második és egy harmadik helyezéssel a dobogó 3. helyén végzett, Kevinnek ez volt az idén az első versenye, mely egy jó felkészülés volt a hamarosan következő Piliscsévi bajnoki fordulóra.
2011.4.10
Pál Markó a dobogón
Már a szezon elején igencsak jó eredményeink születtek, Pál Markó az U-MX2 bajnokság első futamán, Monoron a legjobb magyar versenyzőként a 2. helyen végzett, Markó már az új KFX250 Kawasakijával és az általunk felkészített lengecsillapítókkal versenyzett.
1. Wysocki Thomas
2. Pál Markó 3. Popovicz Juraj
2011.3.18
Szabó Krisztián új versenyautója
Lehullt a lepel amelyet maga a kétszeres junior autókrosszbajnok húzott le a vasszöcskéről, tegyük hozzá, a leleplezett versenygép láttán összeszaladt a tömeg a Hungexpo G-pavilonjában.
„Még egy métert sem mentem vele, de már kezdem megszeretni – mondta Szabó Krisztián, miközben az új autójában gyönyörködött. – Hatalmas kihívás lesz vezetni, mint ahogyan az is nagy falatnak ígérkezik, hogy mostantól a felnőttek között méretem meg magam. De már alig várom!”
Ami pedig a vasszöcskét illeti: 1500 köbcentis Suzuki Hayabusa-motor hajtja, 253 lóerős és 500 kilós, összkerékhajtású és Öhlins csillapítókkal van szerelve ami a mi műhelyben épült.
2011.3.12 Monster energiával és a Pro Circuit erejével előre…
Még december végén elég kilátástalannak láttuk a 2011-es évet, de aztán márciusig elég nagyot fordult a kocka.
A Monster Energy, HP-motor és Pitbike.hu támogatásával régi és új csapatként meg alakult a a márka független Monster Energy – Pro Circuit Team.
A csapat az idei esztendőben, négy versenyzőt indít a Magyar Nemzetközi Bajnokságban, Rónai Dániel az MX65-ös kategóriában húzza majd a gázt, Simon Kevin és Mike Kornél a serdülők táborát erősíti, még Déczi Balázs az MX1-es kategóriában szeretné felvenni a versenyt a magyar élmezőnnyel.
Monster Energy – Pro Circuit Team 47 Rónai Dániel / Suzuki 65 6 Simon Kevin / KTM 85 3 Mike Kornél / KTM 85 9 Déczi Balázs / RMZ 450
A csapat támogatói között szerepel:
Monster Energy - Pro Circuit – Pitbike.hu - MX-Flesh – Láng Kft – Market Zrt - Oakley – Troy Lee Desings – Band Desings – Silkolene – Déczi Suspension Szerviz – HP-motor – Motoman Team – Proex Kft
2011.2.25 Öhlins Első/Hátsó
- MX85-ös motorhoz
Ár meg eggyezés szerinnt!
Tel: 06 20 / 474 8560
2011-02-25
2011.2.2
Magyar Motocross Bajnokság 2011!
.
MX1 -MX2 - MX4 1. április 23. Piliscsév
2. május 15. Hódmezővásárhely
3. május 22 Nyársapát
4. június 19. Nyáregyháza
5. július 17. Gyula
6. július 31. Kóka
7. szeptember 04. Kőszárhegy
Csapatbajnokság Október 16. Pannonhalma
2010.12.21
Boldog, békés karácsonyi ünnepeket, kívánunk!
.
Déczi Suspension!
2010.11.5
Szabó Krisztián Autocross Európa Bajnok!
2010.11.4
Pit Bike Európa Kupa!
Több hónap kihagyás után ismét versenybe szállok, még pedig a Milánói világkiállításon rendezendő Pit Bike Európa Kupán.
Molnár Péter a pitbike.hu vezetője kért fel az indulásra, Ő biztosítja számomra a Pitespro motort és állja a verseny költségeit, csapat társam ezúttal a crosszos körökből is ismert Vidovics Ákos lesz.
A múlt héten egy edzésen és tesztelésen vettünk részt a siófoki pitbike pályán ahol ismerkedhettem a motorommal. Ez egy igen komolyan felszerelt gép, mely erre a versenyre új blokkot kapott, a Pro Circuit kipufogótól még egy kicsit erősebb is, és ráadásul elöl és hátul is Öhlins csillapítók dolgoznak.
Éppen, hogy csak véget ért az ide verseny sorozat, de aki komolyan oda szeretné tenni magát a következő évben, annak már lassan el kell kezdeni gondolkodnia a jövő évi felkészülésről. Ehhez tudnék segítséget nyújtani azoknak a versenyzőknek, akik komolyan veszik az edzéseket.
Szeretnék össze állítani egy csapatot, akiknek segítenék a jövő évi felkészülésben, várom azoknak a versenyzőknek a jelentkezését, akik el tudnák képzelni a velem és a jelenlegi versenyzőimmel való együtt működést.
A szervezett edzések elsősorban hétvégén lennének, természetesen hét közben van lehetőség a felkészülésre gyakorlásra.
Megvédte címét és immár kétszeres junior autókrossz Európa-bajnok Szabó Krisztián.
A magyar tehetség pontelőnnyel érkezett az idényzáró olasz futamra, úgyhogy nem kellett feltétlenül nyernie a végső sikerhez – persze, ez nem azt jelenti, hogy nem tett meg mindent a siker érdekében.
Végül másodikként ért célba, de a fő célját elérte, megnyerte az Európa-bajnokságot a juniorok között.
Gratulálunk!
2010.10.26
Bertotto Thomasso a Bajnok!
Ezúttal a leg kisebb versenyzőnk nagy sikeréről számolhatunk be, az idei esztendőben a junior MX50-es kategóriájában Bertotto Thomasso Bajnoki címet szerzett, Tomy egy KTM SX50 nyergében az általunk szervizelt csillapítók segítették a Bajnoki Cím megszerzésében.
Tomy a jövő évben már eggyel nagyobb MX65 kategóriában folytatja pályafutását, remélhetőleg újból KTM motorral.
Gratulálunk
2010.8.24
Autocross Nyirád!
Hétvégén augusztus 28-29. –én rendezik a Nyirádi Autós centrumban az Autocross Európa Bajnokság 7. fordulóját, több magyar versenyző mellett Szabó Krisztiánt is a startvonal mögött láthatjuk, aki jelen pillanatban 3 ponttal vezeti a Junior Európa bajnokságot.
Krisztián az idei évben is az általunk készített Öhlins típusú lengéscsillapítókat használja, mellyel már az elmúlt esztendőben is Európa Bajnoki címet szerzett.
Autocross EB Nyirád 2010-08-28-29
2010.7.16
Eddzés Déczi Balázzsal!
Közös edzésre, motorozásra várom a krosszosokat,
Aki szeretne részt venni a foglalkozáson, vagy szeretné ha az általa meg jelölt pályára utazzak, az helyszínegyeztetés végett jelentkezzen az alábbi telefonszámon, vagy e-mail címen.
Programok - Technikai gyakorlatot
- Start gyakorlatok
- Kondicionális motorozás
- Versenyzésre való felkészítés
Info Tel: 06 30 290 9099
Mail: 9@deczibalazs.hu
www.deczibalazs.hu
2010.6.8
Szlovák Nemzetközi OB
Sikerült ismét dobogóra kerülni Déczi Balunak a Szlovák Nyílt Nemzetközi Bajnokság 3. futamán Velke Uhercében. Balázs a hétvégén az összesített 3. hellyel térhetett haza. A 2010-es RMZ 250 Suzukijába ezúttal is Öhlins csillapítók dolgoztak, és az általunk felkészített motor üzemelt.
Motor: Suzuki RMZ 250 Évjárat: 2010 Kipufogó: Pro Circuit Első csillapító: Öhlins Front fork Hátsó csillapító: Öhlins TTX36
2010.5.24
Ismét egy győzelem!
Újból motocross versenyt rendeztek a hétvégén, a Köztársaság Kupa soron következő fordulóját Déczi Balázs mx versenyzőnk ismét remek helyen végzett, mindkettő futamban az első helyen érkezett a célba.
Motor: Suzuki RMZ 250F / 2010
Futómű Front fork: Öhlins TTX Futómű hátsó: Öhlins TTX Kipfogó: Pro Circuit
2010.5.16
Vencel második!
Még egy dobogós helynek örülhetünk, Nemesbikken ismét egy versenyzőnknek tapsolhattunk Pál Vencel szerezhette meg a 2. helyet. Vencel nem csak a Kelet Kupán indul, a bajnokságban jelen pillanatban 124 ponttal a 4. helyen áll.
Motor: Suzuki RM85
Front fork: Öhlins
Hátsó csillapító: Öhlins
Kipufogó: Pro Circuit
Gratulálunk
2010.5.16
Soma Dobogón!
Hétvégén rendezték a Kelet Kupa 2. fordulóját Nemesbikken, Fazekas Soma az általunk szervizelt Honda CRF 150-es motorral, Öhlins és Bud Racing csillapítókkal versenyezet.
Soma a szombati napon a 3. helyért járó kupát rakhatta a polcára ezen a hétvégén.
Gratulálunk
Motor: Honda CRF 150 Front fork: Bud Racing Hátsó csillapító: Öhlins
2010.5.16
Balu Ismét motoron!
Év elejei sérüléséből felépülve, Balu ismét versenybe száll, a Kóka és a következő Cseh bajnoki forduló előtt, több hazai felhozó versenyen kíván elindulni.
Balu A bajnoki fordulók előtt szeretnék minél több kisebb versenyen részt venni, mert nem vagyok még 100%-os formában, folyamatosan akarom csak a nagyobb terhelést megpróbálni, a motorom is teljesen új konstrukció, sokat kell meg tesztelnem, hogy a kellő beállításokat sikerüljön megtalálni rajta.
Úgy érzem, egy párhétre még szükség van, hogy az évelejei formámat visszanyerjem.
Újabb siker Nyársapáton, Tompa Krisztián Erdélyből érkezett erre a rangadóra, igaz nem ismeretlen a hazai versenyzők előtt, de senki sem számított arra, hogy Nyársapáti homokon győzelmet szerez, Krisztiánnak a KTM-jében elől egy Bud Racing Catridge kit adja csillapítást, még az ugratásoknál egy Öhlins csillapító segíti a győzelemhez.
Motor: KTM 65SX Front fork: Bud Racing Catridge Hátsó csillapító: Öhlins
Szép volt Krisztián
2010.5.16
Bertotto a dobogón!
Bertotto Thomasso MX50 Juniorversenyzőnk Hódmezővásárhelyen és Nyársapáton is a dobogó legfelső fokát foglalta el, már a futam elején az élre ált, és a vezető pozíciót a futam leintéséig már ki sem engedte a kezéből.
- SX70
- 2009
- 70 ccm
- Spéci ülés
- Spéci Lábtartó
- Bud Racing Kipufogó
- Spéci Lábtartó Konzol
- Rock Star Idom szett
- Rock Star Matrica szett
- Szinterett váz
- Csak Castrol olajjal használt
Keveset Haszált
Irány Ár: 210,000.-Ft
Tel: 06 30 / 290 9099
2010.2.19
Eladó
Egy Yamaha R6-es 2006" motorkerékpárba szerelhető, vadonat új Öhlins verseny Catridge kit.
Ár: 200.000.-Ft
Tel: 06 30 409 9518
2010.1.23
Motocross Versenynaptár 2010
1. Március 28. Monor
2. Április 11. Hódmezővásárhely
3. Április 25. Piliscsév
4. Május 09. Nyársapát
5. Május 30. Kóka
6. Július 04. Tápióbicske
7. Július 18. Csolnok
8. Szeptember 05. Kőszárhegy
2009.12.16
Boldog Karácsonyt
Boldog, békés karácsonyi ünnepeket, kívánunk.
Déczi Suspension!
Egyben tudatjuk mindenkivel, hogy üzletünk 2008.12.20.-e és 2009.01.04.-e között zárva van.
De az ünnepek alatt ügyeletet tartunk, teleszkóp és motor promlémákkal a 06 30 409 9518 telefon számon elérhetők vagyunk.
2009.11.9
Indul az Új Web-Shop
Újszolgáltatással szeretnénk előállni az olvasóink számára, a mai naptól elindul az új WEB-SHOP - unk.
A Web-Shop folyamatos fejlesztés alatt van, különböző kategóriák, és termékek között választhattok a shop egyre bővülő kínálatából, érdemes gyakran nézegetni, mert folyamatos feltöltés alatt van.
Kattints a WEB-SHOP menüre
2009.10.31
Junior Bajnokságot Nyertünk
A 2009 MX2-es Juniorok Bajnokságát, is az általunk készített lengéscsillapítókkal versenyző, Nagy Alex nyerte,
Alex a Suzuki RMZ 250 –es első csillapítójában egy ÖHLINS TTX még a hátsó csillapítója pedig általunk átalakított Showa gyári csillapítót használt.
Alex a Suzuki Hollós Újpest versenyzője, nem csak a futóművet, hanem a hengerfejet is nálunk készítette, így a Suzukinak a motorja is izmosabb lett.
Gratulálunk
2009.9.28
Balu az MX2 idei Bajnoka
Piliscséven lezárult ez idei Magyar Nemzetközi MX bajnokság, a 2009 MX2-es Bajnoka a Suzuki Hollós Újpest színeiben versenyző, Déczi Balázs.
Balázs az idei évben az általunk felkészített és szervizelt motort és lengés csillapítókat használt.
A nagy múltú Piliscsévi motocross pályán ismét feldübörögnek a motorok ….
A Suzuki Hollós Újpest Team ezúton szeretne benneteket mehívni a Magyar Köztársaság Nemzetközi Bajnokság sorozatának záró futamára Piliscsévre.
Indulók között lesz Nagy Alex, Déczi Balázs, Pál Markó, Pál Vencel, és Zanócz Roland a csapat teljes állománya, gyere, szurkolj nekünk, vagy a kedvencednek, de versenyezhetsz is velünk.
Magyar Nemzetközi Bajnokság
PILISCSÉV 2009-09-27
Kategóriák Pro MX1 – MX2
TS MX1 – MX2
MX85
2009.9.24
Pál Markó a Magyar Köztársaság Junior Bajnoka
Markó a Suzuki Hollós csapat tagja az idei évben egy versennyel a bajnokság befejezése előtt már megszerezte a Magyar Junior Bajnoki címet, Markó az általunk forgalmazott és szervízelt Öhlins csillapítókat használt.
Markónak ezúton gratulálunk a Magyar Bajnoki címéhez.
Motor: Suzuki RM 85 Tuning: Pro circuit Futómű első: Öhlins Front fork Futómű Hátsó: Öhlins
2009.7.1
ELKÖLTÖZTÜNK
Tisztelt partnerünk, július 01-töl a lengéscsillapító szervizünk elköltözött, az új címünk 1191 Budapest, Nyári Pál u. 6.
( A Domex szönyeg áruház telepén vagyunk megtalálhatóak, a Diego áruházzal szemben.)
Az Euró Parktól kb. 200m balra a tűzoltó laktanyánál kell be fordulni, és az első telep bejáró balra( Domex).
Duna Moto bt
1191 Budapest
Nyári Pál u. 6.
Tel: 06 30 / 409 9518
2009.6.3
Siker a Hollós csapatnál
Kettő első, egy második, egy negyedik, és egy nyolcadik hely volt a hétvégi mérleg a Nemzetközi Motocross Bajnokság III. fordulóján Nyársapáton.
Jól zárta a hétvégét a Suzuki második csapata a Suzuki Hollós Team, ugyan is három kategóriában három pilótája végzett a dobogón.
Pál Markó és Déczi Balázs dupla győzelemnek örülhetett, még Zanócz Roland a második helynek, Nagy Alex pedig egy negyedik helyet szerzett magának, Pál Vencel ezúttal a 8. helyen végzett.
2009.5.18
Szabó Krisztián majd nem dobogós lett!
A Csehországi Prerovban volt az idei Autócross Junior EB első fordulója, melyen Krisztián az általunk készített Öhlins futóművekkel a 4. helyen végzett.
Ez volt az első ilyen rangos verseny és csak egy hajszál választotta el a dobogós helyezéstől, remélhetőleg a következő futamon még előrébb végez.
2009.4.10
Szabó Krisztián az EB-én
Elkészült az általunk fejlesztet Öhlins Auto-cross csillapító, az első tesztelések alapján remekül dolgozik, a 2 x-es magyar bajnok Pap László által épített vázba került beszerelésre. melyet egy CBR600RR motorkerékpárból származó blokk hajt.
Az autó pilótája a fiatal tehetség Szabó Krisztián, aki az idén a Junior EB futamain kíván részt venni.
2009.4.9
Újabb dupla győzelem az MX.ben.
Újból Déczi Balázs vitte győzelemre az általunk készített teleszkópokat, Hódmezővásárhelyen a Moto-Cross bajnokság első fordulóján.
Balázsnak elöl és hátul is az általunk felkészített csillapítók mozogtak.
Elöl egy Öhlins TTX Catridge kit, még hátul pedig egy Öhlins TTX36 csillapító végezte a feladatát.
2009.4.2
Megvolt az első Győzelem
Márciusban hivatalosan is kezdetét vette a magyar motocross szezon.
A paksi nyitányon négy versenyzővel képviseltette magát a Team Suzuki és megszületett az első győzelem is melyet Déczi Balázs/ Suzuki Hollós, tudhat magáénak, természetesen Balázs Öhlins futóművet használt.
Balu „Az első futamban kétszer is elestem, az első alakalommal ráadásul önhibámon kívül, így harmadik lettem. A második futam közepes rajtja után kicsit bealudtam és Simko kikerült, majd egy kisebb csata után sikerült megelőznöm és utána már csak a saját tempómra figyeltem. A motorom tökéletesen működött, nagyon örülök az első győzelmemnek.
2009.1.23
Versenynaptár MX 2009!
Pro OB MX1 – MX2
TS OB MX1 – MX2
1. április 05. Hódmezővásárhely
2. május 10. Monor
3. május 31. Nyársapát
4. június 21. Tápióbicske
5. július 19. Csolnok
6. szeptember 13. Kőszárhegy
7. szeptember 27. Piliscsév
Csapat Bajnokság
Október 18. Pannonhalma
2009.1.3
Pál Markó a Suzuki Hollós-hoz igazolt!
Új taggal bővült, a 2009-es Suzuki Hollós Team, Déczi Balázs mellé, az MX85-ben induló Pál Márkó került a csapatba. A team nagy átalakuláson megy keresztül, az eddig megszokottól eltérően, teljesen új lehetőséget kínál majd a versenyzői részére.
Hollós István
Olyan elképzelésünk van, hogy csapatunk tagjai részére mindent mi biztosítunk, a verseny motor mellett, a tuning dolgokat, a teljes szerviz hátteret, gumit, fékbetétet, lánc lánckereket, és természetesen a versenyruhát is.
Szeretnénk a csapatunkat még tovább bővíteni, akár MX85 –MX2 vagy MX1-es versenyzővel, olyan szolgáltatást nyújtani számukra, amit eddig csak a nyugati versenyen láthattunk.
Természetesen, hogy a versenyzők még sikeresebbek legyenek, mindkettő pilóta Öhlins csillapítókkal versenyez, melyet a DST futómű szervizünk készít majd fel a versenyekre.
Továbbá a szervizünkbe készülnek majd a 2009-es motorok blokkjai, melyet a Pro Circuit termékei tesznek majd izmosabbá.
2009.1.1
BUÉK 2009!
Boldog sikerekben gazdad, Boldog újévet kivánunk!
Déczi Suspension Team
2008.12.24
Boldog Karácsonyt
Boldog, békés karácsonyi ünnepeket, kívánunk.
Déczi Suspension!
Egyben tudatjuk mindenkivel, hogy üzletünk 2008.12.24.-e és 2009.01.05.-e között szabadság miatt zárva tart.
2008.10.27
Talma 3. helyen zárta az idei évet
Sajnos nem úgy sikerült Talmának az idei év mint ahogyan tervezte, a kitűzött cél a Világbajnokság megvédése volt, de nagyon sok problémával küszködött az idén, őszintén megmondva én már évközben azt sem tudtam elképzelni, hogy dobogó közelébe kerüljön, de aztán a finisre kezdett összeállni a motor, úgy hogy az utolsó futamon még a dobogó 2. helyére is volt remény.
Talma határozott önbizalma is lenyűgözött, hozta is a világbajnoktól elvárt rajtpozíciót, aztán a technika újból kibabrált vele, ugyan a startja kiváló volt, de a hetedik körben vele, ugyan a startja kiváló volt, de a hetedik körben feladta a versenyt, így a világbajnokságon ismét egy 3. hellyel gazdagította magát.
Gratulálunk
2008.10.15
Junior Csapat EB Belgium
Nagy sikert könyvelhetett el hétvégén magának a Michel Alliance által vezetett Junior csapatunk Belgiumban, a Firtosvári, Hugyecz és Déczi összeállítású különítmény az 5. helyet szerezte meg a Juniorok Nemzetek versenyén.
Michel Alliance Csapatvezető Utolsó pillanatban állt össze a csapat, a Pannonhalmai versenyről neveztük a pilótákat, a verseny sem volt probléma mentes de sikerült mindent megoldanunk, nagyon örülök ennek a nem várt kiváló eredménynek.
A zsűri megbeszélésen Joel Robert hatszoros világbajnok, kiemelte a magyar versenyzők eredményét, és nagyon ürültek, hogy résztettünk mi is ezen a fantasztikus versenyen.
Firtosvári Gábor Ö volt a verseny legfiatalabb résztvevője, nehéz volt a pálya, itthon nincsen ilyen, örülök, hogy itt lehettem ezen az eseményen, én sem gondoltam, hogy ilyen fantasztikus helyen fogunk végezni.
Hugyecz Erik Számomra is nagy élmény volt ez a verseny, mi amúgy sem nagyon járunk külföldre, de itt fantasztikus felhajtást csináltak, én nehéznek tartottam a pályát, különösen a mély nyomok miatt, és a talán a 3 futam is rá tett a lapáttal, de azért rendesen helyt álltunk.
Déczi Balázs Nem sok kedvem volt az 1500 km utazáshoz, de Michel annyira lelkes volt, hogy végül igent mondtunk, úgy érzem nagyon jó döntés volt, a pálya az tényleg nem volt könnyű, a talaj nem keményedett be, így gyorsan alakultak a mélynyomok, és örülök, hogy ilyen jó eredménnyel búcsúzok ettől a korosztálytól.
1.Belgium Roelants Joel
Vandueren Kenny
Triest Nick
2. Hollandia Colnenhoff Glenn
Brakke Herjan
Klein Kromhof Cariel
3. Oroszország Nazarov Maxim
Bobryshev Evgeny
Lavrentyev Eduard
4. Franciaország Gaudree Alexis
Potisek Milko
Lenoir Steven
5. Magyarország Firtosvári Gábor
Húgyecz Erik
Déczi Balázs
2008.9.15
Déczi a 2.
Véget ért az idei motocross bajnokság, Déczi Balázs a Suzuki Hollós Team versenyzője az általunk szervizelt és előkészített Öhlins TTX csillapítókat használja.
Balázs az idei bajnokságban a 2. helyen végzett.
2008.9.12
Márkó!
Pál Márkó pár éve robbant be az MX85 kategóriába, már az idei évben 3-4 helyeket sikerült elérnie.
Hosszú távú tervei vannak, a jövő évben szeretne MX85 Bajnoka lenni.
Márkó az idén és jövőre is egy Suzuki RM85 motorral versenyzik, hogy a terveit meg tudja valósítani, és még eredményesebb legyen, ezért úgy döntöttek, hogy előre és hátra is Öhlins futóművet választanak.
2008.6.30
Déczi volt a győztes!
Déczi Balázs versenyzőnk dupla győzelemmel nyerte a Magyar Bajnokság IV. fordulójának MX2-es futamát Tápióbicskén. Balázs a cégünk által, forgalmazott és szervizelt, Öhlins TTX csillapítókat használ.
Balu Nagyon jól sikerült ez a verseny dupla győzelmet könyvelhettem el, különösen köszönöm, csapatomnak és szerelőimnek a hétvégi munkájukat.
Régen nem voltam már a dobogó felső fokán, az elmúlt évben a sérülésem hátráltatott, még az idén csak május tudtam kezdeni a felkészülést.
Szeretnék az idén egy dobogós helyet megszerezni, aztán következő évben tovább lépni, elsősorban külföldi versenyeken szeretnék indulni. De, hogy melyik sorozaton, azt még nem tudom.
Következő forduló július 06. –án Kiskunlacházán lesz lebonyolítva.
2008.6.10
Talma újra a dobogón!
A hetedik helyről rajtolt, és a harmadik helyen zárt a hétvégén Barcelonában Talmácsi Gábor.
A gyorsasági motorosok VB címvédője a rajt után sokáig a 8. hrelyen haladt, de mint már megszokhattuk ebben a sportban is a végén csattan az ostor.
Különesen igaz ez Talmára, több versenyén tudott már fordítani színte reménytelen helyzetből is.
Az utolsó körben Talma megragadta a kinálkozó esélyt, és végül a dobogó 3. helyét szerezte meg.
Ezzel a VB- pontversenyében a 6. helyre jött fel.
2008.5.28
Rallycross EB Nyírád június.01!
A nevezési zárlatig 74 versenyző jelezte részvételét az idei Nyirádi EB. futamra.
A népes nemzetközi mezőnyben ezúttal 11 magyar versenyző vállalta a megmérettetést, és adta le nevezését a rendező Kapitány AMSE-nél.
A magyar bajnokság már négy fordulón van ugyan túl, de az erre az évre tervezett egyetlen nyirádi OB futamra, csak az EB után kerül sor. Így azután "abszolút megfelelünk" majd a sportszerűség követelményeinek; a magyar nevezők a mezőny közepére - végére sorolható autóikkal versenykörülmények között semmivel sem edzették be magukat jobban, mint az ideérkező vendégek.
Van néhány fontos újítás a szabályokban, és a versenypályán is, úgy mint a transzpanderes időmérés, az aszfaltos lejáró a rajthoz, a kétállásos gépátvétel, a gumiforgatás szabályai, amikkel részben a versenyen ismerkednek meg versenyzőink.
A magyar versenyzők esélyeit latolgatva, nem valószínű, hogy mondjuk a franciákhoz hasonlóan, ahol Pailler megnyerte a hazai futamot, legalább itthon EB dobogós helyezést érjünk el, hisz ahhoz megfelelő autó nem áll a magyar versenyzők rendelkezésére. De tisztes szereplésre joggal számíthatunk.
www.nyiradcross.hu
2008.4.23
Első nagy szezonnyitó tesztnap a balatonboglári Full-Gasban!
BMW-KTM-SUZUKI tesztnap a boglári Full-Gasban 2008.04.26-án, szombaton. Próbáld ki a 2008-as modellév legnagyobb durranásait magyarország első számú motorkereskedésénél!
A Full-Gas 2003-ban átadott épületének bővítményeként - amely már önmagában is az ország legnagyobb és legmodernebb motorkerékpár szalonja volt - a tavalyi beruházás minden tekintetben a magyar motorkerékpár kereskedelem elsőszámú telephelyévé emelte a Full-Gas központját: 2200 négyzetméteren 5 világmárka 150 modellje valamint kiegészítők, felszerelések széles kínálata, profi szakműhelyek.
Megszállott motorosként tudjuk jól, hogy a motorozásról nem beszélni kell. Csinálni. Próbáljuk ki együtt a 2008-as újdonságokat! Az alábbi modellek várják, hogy bizonyíthassák Neked nagyszerűségüket:
A tesztelés feltételei:
- előzetes regisztráció
- érvényes jogosítvány
- megfelelő védőfelszerelés
Jelentkezés e-mailben (vagy a helyszínen) lehetséges, az alábbi adatok megadásával.
Név:
Tel. szám:
E-mail cím:
Típusok, amit ki szeretnél próbálni:
Jelenlegi/előző motorojaid:
Jogosítvány megszerzésének dátuma:
Bővebb info & jelentkezés:
FULL-GAS, Öreglaki István
E-mail: steve@full-gas.hu
Tel: 85/550 560, 20 248 94 97
Túl vagyunk a junior kupa első fordulóján Ormándi Tamás a Suzuki Hollós Team versenyzője a Paksi versenyen a 2. helyet szerezte meg.
Tamás szintén az általunk felkészített Öhlins csillapítókkal versenyzett, mely bizonyosan hozzájárult ennek a kiváló eredmény eléréséhez.
Tamás Nagyon jó volt a verseny, tökéletes volt a motorom, a futómű is nagyon tetszett, de jó lett volna egy hellyel előrébb végezni. Van még hátra 9 forduló, még lesz alkalmam bizonyítani.
2008.3.20
Kawasaki ZX Kupa!
2008-ban folytatódik a ZX Kupa versenysorozat. Továbbra is két kategóriában: 636 ccm alatt; 636 ccm felett kategóriákban. Az idén 4 futamot rendezünk a Hungaroringen és 2 futamot a Pannónia Ringen.
A versenyek a Hungaroringen ingyenesek.
A Pannónia Ringen a Phoenix Motoros napok keretein belül rendezzük a futamokat, ezért ott napi jegyet (17.500,-Ft) kell vásárolni és transpondert (2.500,-Ft) kell bérelni.
Kawasaki Klub tagoknak a napi jegy 16.000,-Ft.
- április-06 Hungaroring
- április-27 Hungaroring
- juniús-04 Pannónia Ring
- juniús-28 Hungaroring
- szeptember-18 Pannónia Ring
- október-19 Hungaroring
2008.3.13
Talmát a karburátor hátráltatta
A vasárnapi versenyen pár körrel a leintés előtt, Talma az első helyről eset hátra előbb a 8. helyre, majd a 12. helyen sirült befejeznie a versenyt.
Már kiderült hogy mi okozta a problémát, a karburátor egyik alkatrésze felmondta a szolgálatot, de ez egy technikai sport ide szerencsének is kell lennie.
Nincs semmi veszve március 30.-án Spanyolországi Jerezben újból bizonyíthat, hogy csak technikai malőr miatt nem aláhatott a dobogóra.
2008.3.12
Így fest az Aprilia RSV4
Az Aprilia már korábban bemutatta a V4-es versenymotorjának prototípusát, most mégis napvilágot látott az a tervrajz, amelyet az év folyamán sorozatba kezdenek el gyártani.
Annak ellenére, hogy az Aprilia már korábban megszellőztette a képeket, észre vehették a sasszemű nézők, hogy a lánc és a kipufogó az ellenkező oldalon helyezkedik el az eredeti motorhoz képest, ez jobban szemlélteti a motor borításait.
Azt is sejteti a kép, hogy V-alakú első lámpákat tesznek a fejidomba, amelyet az FV2-es koncepció motorból kapna meg a kétsoros LEDes első lámpát.
A rajz nyolc dugattyús féknyergekkel szerelve mutatja a motort, habár a szériában gyártott motor nagy valószínűséggel ugyanazokat a négydugattyús Brembokat kapja meg, mint a prototípus versenygép.
motomixmagazin
2008.3.7
Katar
Március kilencedike, vasárnap, Losail!A mesterséges fények által megvilágított pályán indul az első futam. Az eddig csak fél gázon futó motorok és a motorozással újra barátkozó pilótákra fárasztó és idegtépő
időszak veszi kezdetét.
Nekünk, van kiknek szorítani. Az új színekben pompázó Aprilia Team Toth két versenyzője az edzéseken nyújtott jó kezdést minden bizonnyal folytatja és Talmácsi Gábor új -1-es rajtszáma már az idei évadzáró eredmény biztos jele.
A pálya hossza: 5380 m
a leghosszabb egyenes: 1068 m
bal kanyarok száma: 6
jobb kanyarok száma: 10
szélessége: 12 m
15:40-16:00: 125 ccm, bemelegítés
16:10 – 16: 30: 250 ccm, bemelegítés
16:40-17:05: MotoGP, bemelegítés
18:00: 125 ccm, verseny
19:15: 250 ccm, verseny
21:00: MotoGP, verseny
aprilia.hu
2008.2.26
Suzuki GSX-R Kupa 2008-ban
Te is részese lehetsz!
Immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre az 5 versenyhétvégén 10 futamból álló kupasorozat, amelyben teljesen azonos versenymotorokkal mérettethetik meg magukat amatőrök és a több éves tapasztalattal rendelkező versenyzők egyaránt.
Idén a legújabb, K8-as Suzuki GSX-R 600-asokat állítja csatasorba a márkakupát szervező Team Suzuki, ráadásul nagynevű partnerek termékei garantálják, hogy a versenygépek a lehető legjobb formájukban mutatkozzanak. Többek között eredeti Suzuki tartozékok, Pirelli gumik, és Bódis kipufogórendszerek fokozzák a kiváló motorok teljesítményét.
A verseny éves nevezési díja magában foglal mindent, amire a versenyzőknek szüksége lehet: üzemanyagot, kopóalkatrészeket, gumikat, csapatruházatot, továbbá a szerviz és kommunikációs szolgáltatásokat is.
A 2008-as szezonban két hétvégén külföldre is ellátogat a Suzuki GSX-R Kupa, amely továbbra is TV nyilvánossággal rendelkező márkakupa; futamait ugyanis az MTV1 közvetíti. Elmondható továbbá, hogy a sorozatban való részvétel kiváló ugródeszka lehet akár a még rangosabb bajnokságokban való versenyzéshez is. Jó példa erre Rizmayer Gábor és Juhász Dávid személye. Előbbi, a sorozat 2006-os bajnoka, idén a Német Superbike Bajnokságban, utóbbi, a tavalyi év felfedezettje, ebben az évben már a Suzuki GSX-R Európa Kupában szerepelhet.
A Suzuki GSX-R Kupába tényleg bárki benevezhet, aki kedvet érez a versenyzéshez, és még senki sincs elkésve, hiszen 2008. március 31. a nevezési határidő.
A Suzuki GSX-R Kupa 2008-as versenynaptára:
1. és 2. futam
2008.05.10-11. Rijeka
3. és 4. futam
2008.05.24-25. Pannóniaring
5. és 6. futam
2008.06.28-29. Hungaroring
7. és 8. futam
2008.07.12-13. Rijeka
9. és 10. futam
2008.09.06-07. Hungaroring
2008.2.26
QATAR: FUTAM Factori Racing
Sajnos csak félig sikerült teljesíteni a csapat által kitűzött célt, hiszen Talmácsi Gergő motorprobléma miatt kiállni kényszerült a 12. körben. Magda Attila azonban nemhogy befejezte a futamot, hanem 12 helyezést javítva rajtpozícióján, a 22. helyen ért célba.
#72 Magda Attila - 22. hely – „A cél az volt, hogy befejezzem a futamot, amit sikerült is túlteljesítenünk. Ha több időnk lett volna megismerkedni a motorral, akkor biztosan jobban be tudtuk volna állítani. A warm up-ra kipróbáltunk egy új beállítást és bár ez bizonyult a legjobbnak, nem volt elég 20 perc, hogy megszokjam, ezért inkább az előzőt állítottuk be a futamra, hogy biztosra menjünk. Nagyon jól sikerült a rajtom, az első körben már a 26. helyen jöttem. Javíthattam volna, de sajnos az alkarom és a csuklóm nem bírta a hirtelen terhelést, utoljára tavaly szeptemberben motoroztam, most ültem először a motoron és még soha nem mentem korábban ezen a pályán, úgyhogy összességében elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Biztos vagyok benne, hogy folyamatosan tudunk majd javulni, a motorom jó, a rugózással fejlődünk, fizikailag pedig hamar bele fogok rázódni! Nagyon várom már az ausztrál futamot.”
#15 Talmácsi Gergő – kiállt – „Kicsit el vagyok keseredve, hogy nem sikerült befejeznem a futamot, szerettem volna már az első versenyen bizonyítani. Mindig jól rajtoltam, de most nem sikerült, még meg kell szoknom a Hondát. Az első köröm jó volt, próbáltam feljönni, de már az első körben csúszott a kuplungom és ez így is maradt, míg a 12. körben teljesen elment. Attilának ugyan ez volt a gondja már a kvalifikáción, így neki kicserélték, sajnos nekem a futamon jött ki ez a szériahiba. Remélem Ausztráliában nem lesz semmi gond a motorommal, az a pálya jobban is fekszik nekem, úgyhogy bízom a jó eredményben!”
www.motorsokk.hu
2008.2.18
A KTM bemutatta az RC8 versenymotorját
Higgy a szemednek, és csodálkozz te is KTM első nagy kategóriás versenymotorján.
Egyelőre még nem lép be a KTM a WSB-be a vadonatúj RC8-assal, de remélhetőleg jó eredményeket várhatunk tőle a Superstock kategóriába. Megjelentek az első képek a versenybevetésre kész motorról.
Teljesen versenyborítás, felnik, és egyéb apróbb csavarok mutatják a külvilág számára, hogy milyennek képzelik osztrák sógoraink egy vérbeli V2-es sportmotort.
A korábbi német Superbike sorozat bajnoka, és a világbajnoki superstock sorozatban dobogón végzett Stefan Nebel a gyár támogatott versenyzője. Mindenki sokat vár a géptől, és sikere esetén a világ élvonalbeli versenysorozatában is láthatjuk majd.
Szerző: Robicsek, Képek: motorcyclenews.com
2008.2.8
Eladó
Egy Yamaha R6-es 2006" motorkerékpárba szerelhető, Öhlins verseny vadonat új Catridge kit.
Ár: 250.000.-Ft
2008.2.8
Eladó
Egy versenyt használt Kawasaki ZX10R 07" motorba való Öhlins Hátsó csillapító.
Ár: 200.000.-Ft
2008.2.4
Most lenne Drapál János 60 éves.
A rendkívül csípős hideg ellenére igen sokan zarándokoltak vasárnap délelőtt a Hungaroringre, hogy a 22 évvel ezelőtt tragikus versenybalesetben elhunyt Drapál Jánosra emlékezzenek a korábban a MAMSZ által állított emléktáblánál. Itt voltak Jani családtagjai, barátai, versenyzőtársai, szerelői, követői, tisztelői és a mai versenyzők képviselői. Ugyancsak jelen voltak a média munkatársai, akik várhatóan segítenek abban, hogy Drapál János neve ne merüljön feledésbe a mai generáció számára sem.
Ezután egy igazán felemelő dolog történt! A jelenlévő Stilkovics Szávó úr, Pilisszentiván polgármestere bejelentette: a holnapi testületi ülés arról fog dönteni, hogy a település egy utcáját Drapál Jánosról nevezik el!
2008.1.28
Talmácsi Gábor
Jerez!
Gábor remek formában van, fizikailag és mentálisan is felkészült.
„Nagyon boldog vagyok, mert ahhoz képest, hogy egy teljesen új motorról van szó, 1 nap után remekül teljesítettünk. Rengeteget dolgoztunk, és az eredmények biztatóak. Kitűnő formában érzem magam és örülök, hogy végre újra motorra ülhetek. A nap folyamán nem volt olyan kérés a mérnökeimtől, amit ne tudtam volna teljesíteni, és ez még inkább motivál. Örülök, hogy egésznap egyetlen motorblokk problémánk sem adódott. A futómű és a geometria beállításain még sokat kell dolgoznunk, de jó irányba haladunk.”
1- Gabor Talmacsi Apr. Rsa 49 kör 1.48.065
2- Sandro Cortese Apr. Rsa 47 kör 1.48.634
3- Mike Di Meglio Apr. Rsa 41 kör 1.48.841
2008.1.23 Sóoky Zsolt!
Mostanra már Ö lett a rangidős nagy öreg még emlékszem, amikor csak úgy beszéltek róla, hogy Ö az a kis Sóoky aki, nagyon tehetséges, és biztosan túl fogja szárnyalni a bátyát.
Ezt meg is tette, sokszoros Magyar Bajnok címet tudhat magáénak, és megszámlálhatatlan dobogós helyet, nos Grillmayer távozása után most Ö lett a rangidős versenyző, aki még mindig meg tudja mutatni a fiataloknak, hogy és miként kell húzni a gázt, akivel még számolni kell, akit nem lehet csak úgy leírni.
Az idén is felveszi a kesztyűt, megint a Profi MX2 kategóriában indul egy Honda CRF 250-es nyergében, a Honda TS-Integrál színeiben.
Ahhoz hogy eredményesebb legyen, Zsolti is az Öhlins futómű mellet döntött, az elejébe és a hátuljába is az Öhlins 2008-as TTX rendszerét választotta
2008.1.18 Megjelent a Makk fotó 2007-es motocross összefoglalója CD. Ezen a lemezen több mint 800 fotó, zenei aláfestéssel foglalja össze az elmúlt esztendő eseményeit a magyar moto-cross bajnokságról.
Benne az MX1 - MX2 - MX85 az Amatőr kupa és Quad versenyzőkkel.
Ár: 1200.-Ft
A CD megvásárolható és postai utánvéttel megrendelhető:
Duna Moto Bt 1107 Budapest Üllői út. 136.
Tel: 06 30 409 9518
2008.1.14
Két magyar versenyző a Supersport VB.-n!
Tegnap nyilvánosságra hozta a FIM a Superbike és Supersport Világbajnokságra 2008 évre szerződött versenyzők névsorát.
Nagy öröm, hogy a Supersport VB. történelme során első alkalommal egy magyar csapat is szerepel a listán két versenyzővel.
A Factory Racing színeiben Talmácsi Gergő a #15.-ös, míg Magda Attila a #72-es rajtszámmal vág neki a szezonnak.
Mint Balogh Róbert csapat menedzsertől megtudtam, a srácok Honda nyergében fogják felvenni a küzdelmet.
2007.12.17
Team Suzuki 2008!
Bajók Gábor a Magyar Suzuki Zrt. Motoros üzletág vezetője gratulációját fejezte ki az idei évben nyújtott teljesítményért, bemutatta a 2008-as Suzuki csapatot, egyben biztosította a versenyzőket, hogy 2008-ban is ugyan úgy segítik a csapat versenyzőit, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a Suzuki csapat még sikeresebb legyen a jövőben is.
Suzuki Team 2008
Csapatvezető: Papp Ernő
Papp Tamás
Lécz Gergő
Raucher Roland
Somlóvári Dániel
Déczi Balázs
Szép-Horváth Arnold
Nagy Alex
Juhász Dávid
2007.12.4
Talmácsi Gáboré az idei motorsport Oscar!
Az évtizedes múlttal rendelkező Caschi Doro (Arany Sisak) díjkiosztó ünnepségen évről-évre az olasz szakmai sportújságírók szavazatai alapján hirdetnek győztest.
Korábban olyan versenyzők zsebelhették be ezt az elismerést, mint Valentino Rossi, Max Biaggi, Andrea Diviziozo.
Idén azonban egyöntetű szavazatok alapján Talmácsi Gábor végzett az első helyen, így ma reggel managerével Bolognába utazott, hogy este 20.00 órakor kezdődő rendezvényen ünnepélyes keretek közt átvegye az elismerést.
Blikk
2007.11.27
Honda CRF 150
Bivaly erős motor amit bele építettek a japánok ebbe a junior kategóriájú motorba, de nagyon elfeledkeztek a futóműről. A nem túl korszerű az évek óta használt CR85-ös futóművét változatlanul rakták bele ebbe a motorba.
Ebből kifolyólag több cég kínál jobb, és még jobb kitteket ehhez a modellhez is, mi sem tétlenkedtünk, beszereztük az ehhez való kitteket az ajánlatunk a következő.
CRF 150 07-08”
Front Fork kit
Compresszió, ( nyomó) illetve Rebound (húzófokozatú) dugattyú, hozzá való lemezeléssel.
Öhlins csillapító olajjal / beszereléssel együtt
Ár. 75.000.-Ft
Kapható még az alábbi motorokhoz KX 85 - CR85 - RM 85 - YZ 85
2007.11.16
Speciális belsőrendszerek az alábbi motorokhoz
Aprilia Tuono 1000
35.000.-
BMW HP2
130.000.-
Ducati 748 916
996 / 998
35.000.-
1098
160.000.-
Monster
ST 2 / ST 4
35.000.-Ft
Honda Hornet 600
35.000.-
Silver Wing 600
99.000.-
VTR 1000
35.000.-Ft
Suzuki SV 650
Burgman 250/ 400/ 500
99.000.-
DL 100 V-strom
35.000.-
Kawasaki ER 6N
99.000.-
Z 750
Z 1000
40.000.-
Triumph Daytona
Speed Triple
35.000.-
Truxton
99.000.-
Yamaha Majesty 400
T-Max
99.000.-
FZ1
40.000.-
FZ6
FZS 600 Frazer
MT-03
99.000.-
2007.11.9
MX kormánycsillapító
További újdonság az új típusú kormánygátló, melyen van húzó, és nyomó fokozat állítás, az új formája végett a kormány alászerelhető, és menetközben is állítható.
Javasolt Cross – Enduró, és Supermoto motorokra.
Ár: 135.000.-Ft
2007.11.9
TTX MX CATRIDGE KIT
2008-ra a világ legjobb teleszkópja az Öhlins rendkívüli újdonsággal rukkolt elő, a gyorsasági motorsportban már bevált módszert szeretné alkalmazni a jövőben. Ugyanis ott már több éve használják a TTX rendszert.
A TTX Front Fork Catridge kit, ennek az a lényege, hogy a motorok széria teleszkópjaiba egy az egybe beszerelhetők, a széria Showa, Kayaba, VP, teleszkóp teljes belseje ki cserélődi az Öhlins kit-re, csak a külső teleszkóp szárak maradnak meg, még belseje egy teljes GP rendszer.
A motor eladása előtt, pedig csak ki kell venni a csillapítóból, és jó lesz a következő évi modellbe, így csak egy, egyszeri beruházás, amit nagyon sok éveken keresztül tudunk alkalmazni az adott motorunknál.
A csillapító igény szerint szeleplehető, az Öhlins többfajta szelepellési beállítást tud adni, a versenyző igényei szerint.
ÁR: 250.000.-Ft
2007.11.7
Megvan Magyarországnak az első világbajnoka, Talmácsi Gábor!
Hétvégén Talmácsi Gábor megszerezte első világbajnoki címét, a 125-ös géposztály versenyzője, az utolsó futamon. Valenciában Gábor 5 ponttal vezetet a csapattársa Faubelt előtt, így mindenképpen a legalább a 3. helyen kellett végezni ezen a futamon, hogy meg szerezhesse első világbajnoki címét. De Talma ennél többet tett, fej-fej mellett világbajnokhoz méltóan küzdött, sokszor már a sportszerűség határát is túllépő csapattársa Faubelt ellen. A futam győzelem megint az utolsó párszáz méterben dőlt el, az egyenesben sajnos a csapat társa motorja megint gyorsabb volt, így a futam győzelmet Faubelt, még a Világbajnoki címet, pedig Talmácsi Gábor szerezte meg.
Gratulálunk, szép volt Talma!
2007.10.29
Akció!
Yamaha R6 06"
Csak profiversenyzõnek.
Yamaha R6 most raktárról kaphatók Cartridge kit. A csomag tartalma:
Komplett Öhlins belsõrendszer
Öhlins rugók
Speciális Öhlins versenyolaj
Beszerelési munkadij.
350.000.-Ft -ért.
1191 Budapest, Nyári Pál u. 6. Telefon: 06-30-409-9518